Poszáta a tűz körül

Csak egy nálad jobb szakács mellett válhatsz még jobbá.

2010 August 15, Sunday

Feketeerdő-torta

Kép innét.

Elsőre klasszikus tortának indult, aztán meggondolta magát a sütőben. Talán nem kellett volna az az experimentális kezdet ott a gőz fölött... Mindenesetre a hozzávalók alapján még igazi hagyományos darab is válhat belőle, csak akkor kicsit más technikát alkalmazzunk már az elején (Tartsuk például szem előtt, hogy egy levegős, puha, kakaós piskótát akarunk létrehozni. Majd azt három lapra vágva, a krémbe beleaprítva a meggyet, és azzal megtöltve a lapokat, maradékával köbekenve az oldalát és csokireszeléket nyomogatva rá, tetejét felvert tejszínhabbal borítva és meggyel díszítve egy belevaló feketeerdő-tortát fogunk kapni.) Aki viszont hozzám hasonlóan kevéssé szereti a tésztában bővelkedő tortákat, és azt vallja, hogy a jó torta alapja a megfelelő tészta - töltelék arány (1/3 - 2/3), no és szívesen ínyenckedik, kövessen.

4 tojás

10 dkg cukor

8 dkg liszt

3 dkg kakaópor

1 kk sütőpor

egy csipet só

1 üveg meggybefőtt (min. 40 dkg meggy) és a leve

(3 ek cseresznyepálinka)

4,5 dl sűrű tejszín felverve

5 dkg kókusztejpor

5 dkg reszelt étcsokoládé + 2 dkg vékony csíkokra vágott étcsokoládé

Forraljunk vizet. A lisztet keverjük össze a kakaóporral és a sütőporral. A gőz fölött verjük sűrű habbá a tojásokat. Mikor már kezd összeállni, apránként adjuk hozzá a cukrot, úgy verjük tovább(kb. 10 perc). Majd a habverőt a legalacsonyabb fokozatra állítva keverjük a tojáshabba a kakaós lisztet. Öntsük egy vékonyan kivajazott sütőpapírral bélelt tortaformába. 180 C-os sütőben kb. 20 perc alatt süssük készre (ujjnyi magas, teteje fénylő és enyhe nyomásra rugalmasan felveszi eredeti helyzetét). Hagyjuk pihenni kb. 10 percet, majd emeljük ki a tortaformából és hámozzuk le róla óvatosan a sütőpapírt. A forma alját hintsük be vékonyan liszttel, és helyezzük bele vissza a kész tésztalapot. 

A meggybefőtt levével (kb. 5 ek-nyival) (illetve a cseresznyepálinkával) locsoljuk meg a tésztát. Tegyünk félre 8 db meggyszemet a díszítéshez, egy maroknyit turmixoljunk le, a többit pedig rendezzük el szépen a tésztalap tetején. Készítsük el a tejszínhabot, úgy hogy mikor már kezd sűrűsödni, finoman csorgassuk bele a kókusztejport és a turmixolt meggyet. E csodafinom krémet öntsük a meggyekre, majd az egész pite mehet a mélyhűtőbe kb. 1 órára. Nem kell lefagyasztani, csak kíméletlenül behűteni, hogy alaposan szilárduljon. (Mellesleg legyen mondva, hogy prímán lehet fagyasztani akár hetekig is.) Tálalás előtt hintsük be a tetejét s oldalát csokireszelékkel, igazgassuk el rajta ízlésesen a félretett meggyeket és a vékony csíkokra vágott csokiforgácsot. Ez utóbbi biztosítja a ropogósságot. Én telet idéző dalt hallgattam hozzá, de ez a pillekönnyű torta remekül illik egy csillagos nyárestéhez is.

Szerző: poszata

közzétette: 21:23-kor
2010 July 8, Thursday

Őszibaracktorta

Kép innét.

No ez egy olyan igazi habos torta, amelyről minden szülinapos álmodik. Egyszer az életben. Neki megadom magam.

Kb. 25 dkg piskótalap

3 ek folyós sárgabaracklekvár

3 ek konyak

40 dkg konzerv őszibarack

3 dl tejszín kemény habbá verve

4,5 dl tej

1 kk vaníliaesszensz

3 db tojássárgája

5 dkg porcukor

2,5 dkg szeletelt fehér mandula

10-12 db mentalevél

A piskótát csíkokra vágjuk és egy üvegtál aljába sorakoztatjuk. Megkenjük lekvárral és meglocsoljuk konyakkal. Tetejére sorjázzuk a barackokat. Elkészítjük a sodót: a tojássárgákat a cukorral és vaníliával habosra keverjük egy lábasban, majd fokozatosan hozzákeverjük a tejet s addig főzzük, míg besűrűsödik. Hűtsük ki, hogy még folyékony, de már csak langyos legyen. Öntsük a barackok tetejére. Tegyük hűtőbe. Tálalás előtt egy fél órával verjük fel a tejszínhabot és fedjük be vele a sodót. Díszítsük mandulaszeletekkel és mentalevéllel.

Szerző: poszata

közzétette: 22:13-kor
Feedek
Megosztás