
Kép innét.
Véget ért az első teljes tanítási hét. Főzni azért főztem, csak a recepteket beírni volt kevés az idő. A hét az eső és a korai sötétedés elleni küzdelem jegyében telt. Sok-sok melengető ételt készítettem. És sok-sok melengető zenét hallgattam olyan tüzes pasiktól, mint David Garrett.
Így hétvége előtt az egyik kedvenc univerzális receptemet osztom meg veletek. Univerzális akkor lesz igazából, ha rögtön három adagot készítetek belőle, melyből kettő kis előkészítés után mehet is rögtön a mélyhűtőbe, hogy a jövő hét folyamán csak előkapjuk és elámítsuk vele az éhes családot.
A tésztához:
1 kg burgonya
30 dkg liszt (ez a mennyiség függ a krumpli minőségétől, lehet kicsit több vagy kevesebb is)
1 ek búzadara
3 dkg vaj
1 tojás
só
A burgonyát héjában főzzük meg, majd pucoljuk és törjük át. Picit hagyjuk hülni, míg a kezünk el tudja viselni a melegét, majd adjuk hozzá a vajat, darát, tojást, sót és alaposan dolgozzuk össze. Egy nagy tepsit vajazzunk és lisztezzünk ki, majd a tésztát nyújtsuk bele az aljába.
Feltéthez:
30 dkg juhtúró
4 dl tejföl
só
40 dkg leveles spenót 2 gerezd fokhagymával együtt megpárolva és vékony csíkokra vágva
10 dkg sajt reszelve
A juhtúrót keverjük ki simára 4 dl tejföllel és kicsit sózzuk. Kenjük a egyenletesen a tésztánkra. A tetejét szórjuk meg a spenóttal, majd hintsük meg sajttal. Már mehet is a sütőbe, ahol 180 C-on addig süssük, míg kicsit megpirul a nugozza széle és a sajt a tetején.
Most pedig hulljon le a lepel az univerzalitás titkáról. A tészta amennyiben bő liszttel van kinyújtva, hosszú csíkokra, majd 1 cm széles metéltre van vágva, s a kezünk között egyenként megsodorva, bő és sós vízben kifőzve, olajban aranybarnára pirított zsemlemorzsában meghengergetve, lekvárral nyakon öntve, máris kész belőle a nudli. Ha pedig fél cm laposra kinyújtjuk az egészet, 8 cm-es kockákra vágjuk, kockacukorral töltött szilvát helyezünk minden kocka közepére és azokból előbb batyukat, majd gombócokat formázunk, forró és sós vízben addig főzzük, míg feljönnek a víz tetejére s még egy percig, s olajban pirított zsemlemorzsában vagy egyszerűen csak darált dióban megforgatjuk, fahájas gyümölcscukorral óvatosan meghintjük, máris kész a szilvásgombóc. Mind a készre sodort nudli, mind a megformázott szilvásgombóc, ha bő lisztben megforgattuk, remekül fagyaszthatóak.