
Kép innét.
Miután becsületesen végigzötyögtünk a hévvel Szentendrére, végiglátogattuk az összes szerb ortodox templomot egy 1985-ös marxista útikönyvvel a kezünkben, elcsevegtünk a ruhát teregető nénivel és a múzeumos bácsival, zöld lugas alatt megebédeltünk, délután pedig árnyat keresve a temetőt róttuk, meg a Duna-partot, majd marcipánoztunk, és fürdetésre már itthon is voltunk, mi mást készítettem volna másnap, mint rácrántottát. Vujicsics húzza a kontyalávalót.
2 ek olaj
2 csípős TV-paprika
2 édes TV-paprika
5 paradicsom
6 tojás
só
Serpenyőben olajat hevítünk és belekarikázzuk a paprikákat. Addig sütjük, míg kicsit barnulni kezd a szélük. Ekkor hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és addig sütjük, míg levet ereszt és a leve elkezd besűrűsödni. Ekkor adjuk hozzá az alaposan felvert tojásokat. Sózzuk. Addig sütjük, míg a rózsaszín egyvelegből rájövünk, hogy tényleg rántottával van dolgunk. Frissen sült házikenyérrel az igazi.