Múlt héten hűs diófák alól figyeltem a gyerekeimet, amint kismedencéből ki, homokozóba be, alagút, dömper, brrrr, majd homokozóból ki, medencébe be, jön a cápa, a krokodil, majd ismét a homokozó, és még számtalanszor ez a kör, elvégre hosszú, forró a nyár. Ebből következően, no meg hogy internet közel s távol nem volt a kis faluban, ma reggel arra készültem, hogy az irodában a napom emilek olvasásával, válaszolgatásával és a szokásos hétkezdő értekezlettel fog telni. Be is pakoltam a remek szendókat az uzsonnásdobozomba, tisztára, mint 10 éves koromban.

4 db tojás keményre főzve, héjától megfosztva, apró lyukú reszelőn lereszelve

1,5 dl tejföl

1 ek dijoni mustár

2 db újhagyma zöldjével együtt vékony karikákra vágva

2 kk citromlé

só, bors

Az egészet összekeverjük és egy éjszakára hűtőbe rakjuk, hogy az ízek összeérjenek. Másnap reggel már kenhetjük is a zsömlékbe. Vékonyra szelt paradicsom s pár tépett jégsalátalevél jár hozzá.

Kép innét.