Poszáta a tűz körül

Csak egy nálad jobb szakács mellett válhatsz még jobbá.

2011 February 17, Thursday

Datolyás brownie

Visszajött a tél, s bár én egyszer már elmozdultam a saláták felé, most ismét a melengetőbb ételek felé fordulok. Zöld tea helyett megintcsak forró csoki gőzölög a bögrémben. Latin zene szól a háttérben, miközben mézes fűszerek illata kúszik be a párnák közé. Eddig ez életem legjobb brownie-ja: szupper lágy, végigsímogatja az ember ínyét, eltölti érzékeit. Kerek lesz tőle a világ.

5 dkg vaj

45 dkg kimagozott datolya (tipp: a corának van egy ilyen terméke, ha nincs kedvetek magozgatni)

45 dkg barnacukor

1 bio narancs reszelt héja

55 dkg liszt

2 dkg sütőpor

1 kk szódabikarbóna

1/2 kk őrölt fahéj

1/2 kk őrölt ánizs

1/4 kk őrölt szegfűszeg

1/4 kk őrölt cayenne bors

1/4 kk őrölt csillagánizs

1 csipet só

A datolyát a cukorral, vajjal és narancshéjjal együtt fazékba tesszük, leöntjük 5 dl vízzel és addig melegítjük, míg a cukor elolvad benne és a finoman gyöngyöző lében a datolya is megpuhul (forrástól számítva kb. 5 perc). Félretesszük, míg langyosra hűl. Ez idő alatt összekeverjük a száraz hozzávalókat. Végül hozzákeverjük a datolyás masszát és egyenletesre kavargatjuk. Egy négyszögletes tepsi alját kibéleljük sütőpapírral, erre öntjük a tésztát és 180 C-on kb. 1 óra 15 perc alatt kisütjük. Akkor lesz jó, ha kiállja a tűpróbát. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd kiborítjuk és vastag szeletekre vágjuk. Fémdobozban még napokig friss marad(na, ha addig el nem fogyna).

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 21:21-kor
2011 February 10, Thursday

Pikáns fahéjas kalács délutáni teához

Ma farsang volt az oviban. A szülőktől vártak valami harapnivalót uzsonnára, hogy a farsangi álarcok mögött leizzadt és a játékokban kifáradt kis versenyzők ismét erőre tudjanak kapni. Mivel időm, mint a tenger, tennivalóim sora, mint az óceán, csak valami villámsütivel bírtam előrukkolni. A három pókember, a 2 általam nem ismert karakter a Toy Storyból, az egy micimackó, bohóc, varázsló, trolibusz és kiskutya még zajongani is elfelejtett az evés fölötti nagy igyekezetében. Felejtkezzünk bele mi is nyugodtan.

22 dkg liszt

3 kk sütőpor

csipet só

1 kk fahéj

5 dkg gyümölcscukor

1 ek levendulaszirup

5 dkg vaj

1,5 dl tej

A tetejére:

2 ek szőlőcukor

1/4 kk fahéj

A tészta száraz hozzávalóit összekeverjük, a vajjal összemorzsoljuk, majd a tejbe kevert levendulasziruppal alaposan összegyúrjuk. Belisztezett nyújtódeszkán egy kb. 18 cm átmérőjű és 2,5 cm magas körré (na jó, hengerré) nyújtjuk. Szélein körbesimogatjuk, majd sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük és egy éles késsel finoman bekarcoljuk, vagyis 6 részre osztjuk a tetejét. Tejjel megkenjük, majd behintjük a porcukorral kikevert fahéjjal. 220 C-on 15-20 percig sütjük, míg a sütemény megemelkedik.

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 23:05-kor
2011 February 6, Sunday

Karamelles körtebomba

Tegnapelőtt egy remek kis konferenciára utaztam Révfülöpre. Az előadások szünetében a Balaton partján ténferegtem a rég látott haverokkal; hallgattuk a durrogó rianásokat. Félelmetes is volt kicsi emberként szemben a természet erejével, de felemelő is, ahogy álltunk a napfényben és szövögettük embertformáló álmainkat a közeljövőről. Hangulatidézőként jöjjön hát egy ragyogóan kirobbanó sütemény.

3 közepes körte

20 dkg puha vaj

26 dkg gyümölcscukor

2 ek méz

3 tojás szétválasztva

1 citrom reszelt héja s leve

15 dkg liszt

1 kk sütőpor

friss tejszín a tálaláshoz

A körtéket meghámozzuk, kimagozzuk és hosszában vékonyan felszeleteljük, majd 3 percre forró vízbe dobjuk, s az előkészítés utolsó lépéseként óvatosan leszárítjuk. 3 dkg vajat felolvasztunk és lassú tűzön összefőzzük 8 dkg cukorral és 2 ek mézzel. Amint a cukor felolvadt, öntsük egy másfél literes hőálló övegtál aljára s oldalára. A karamell hamarosan elkezd megkötni, ekkor gyorsan nyomkodjuk bele a körteszeletkéket s így borítsuk be velük a tál belsejét. Ekkor elkészítjük a tésztát. Először is keményre felverjük a tojásfehérjét. Majd egy külön edényben szép egyenletes állagúra keverjük a többi hozzávalót, hogy végül laza mozdulatokkal hozzákavarintsuk a tojáshabot. A tésztát a körtére borítjuk és 170 C-on kb. 50 percig (tűpróbáig) sütjük. Még meleg/langyosan tálaljuk hideg tejszínnel csurgatva.

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 22:12-kor
2011 January 23, Sunday

Gyümölcsös csokis morzsa

A gyerekeket elkapta valami kétnapos vírus. Magas láz és hűtőfürdők sora, másnap már csak hőemelkedés. Az így kialakult hosszúhétvégét még megfejelte egy váratlanul jött egynapos konferencia, úgyhogy a hétvége nem lett túlságosan főzős. Íme, egy könnyed desszert, melyet még a kis betegek is felvidámodva tüntettek el a tányérról.

4 körte

4 alma (vagy idény szerint málna, barack, szilva, szőlő stb.)

0,5 dl száraz fehérbor

5 dkg vaj

10 dkg liszt

2,5 dkg gyümölcscukor

5 dkg tejcsokoládé durvára vágva

A gyümölcsöket meghámozzuk, kimagozzuk, falatnyi kockákra vágjuk. Egy mély serpenyőben felforraljuk a bort a körtével s almával és kb. 5 perc alatt puhára pároljuk a gyümölcsöket. A lisztet és a cukrot összekeverjük egy tálkában, majd a vajjal morzsás állagúra dolgozzuk, végül hozzákeverjük a tejcsokoládét. Tűzálló tálba öntjük a gyümölcsöket és a csokis morzsával szépen betakarjuk őket. 200 C-os sütőben 20 percig sütjük.

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 21:37-kor
2011 January 11, Tuesday

Csokis kocka dióval

Ma olyan szép, békés nap volt: reggel nem kellett helyettesítenem, így nem késtem el a munkából s még egy rövid séta is belefért félálomban a nedves utcaköveken. A diákok elégedetlenségét sikerült mókába fordítanom. Este pedig mégiscsak sikerült benézni a barátaim találkozójára. Mivel is lehetne pontot tenni egy ilyen nap végére? Talán valami könnyű és puha és csokoládés és hip-hopp elkészíthető finomsággal.

10 dkg étcsokoládé

10 dkg vaj

 50 g liszt

1 kk sütőpor

1/2 kk fahéj

csipet só

10 dkg gyümölcscukor

3 tojás

10 dkg dió durvára aprítva

A vajat és a csokoládét kockázzuk fel és egy tálban olvasszuk meg a mikróban (avagy vízgőz felett). Majd keverjük a többi hozzávalóhoz. Vegyünk elő egy 20 cm átmérőjű, négyszögletes tepsit. Öntsük bele a tésztát és 180 C-on süssük 25-30 percig. Engedjük kicsit kihűlni, majd vágjuk fel 16 kockára. Szedjünk egy adagot a tányérunkra, fejeljük meg egy kis házi tejszínből készült tejszínhabbal, majd gyújtsunk gyertyát, dőljünk hátra, tegyük fel a lábunkat, hallgassuk meg Andreas Scholltól az Erbarme dich-et és adjunk hálát a mai napért.

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 22:45-kor
2010 December 29, Wednesday

Diós sülemény juharsziruppal

Ha netán valaki nem evett volna a diós bejgliből karácsonykor, mert kedvence már a mák s a bíborhúsú meggy, az bátran fogjon neki e süleménynek. Meglátja majd, hogy nemcsak bús kamaszkorát, de élete szép pillanatait is megigézi majd. Utána kiegyensúlyozottabban lehet nekifogni az évértékelésnek és a jövő tervezgetésének.

8 ek juharszirup (helyettesíthetjük mézzel)

1 citrom reszelt héja

2 citrom leve

23 dkg liszt

1 cs sütőpor

23 dkg vaj kicsit megolvasztva

4 tojás

5 dkg összevágott dió

Kenjünk ki vajjal vékonyan egy tűzálló tálat. Öntsük bele a citromlével, citromhéjjal összekevert juharszirupot. Egy tálban alaposan keverjük ki a többi hozzávalót, majd öntsük rá a juharszirup tetejére. Ne bánjuk, ha a szirup feltörne a széleken. Süssük 180 C-on addig míg megemelkedik és szépen megpirul a teteje, vagyis kb. egy óra hosszat.

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 21:49-kor
2010 December 28, Tuesday

Kuglóf

Ünnepek között még mindig a finomságvonalon mozgok reggeli tekintetében. Évközben ritkán szánok időt arra, hogy este még elkészítsek egy kalácsságot, melyhez reggel már csak a vajat s lekvárt kell előkapni a hűtőből. Na de most, miközben csendben vastagszik a hó az ablakpárkányon és zenélnek a pelyhek az éjben, elő a kuglófformával és jöjjön a nagy klasszikus.

25 dkg liszt

1 kk só

2 ek őrölt mandula

5 dkg mandulaforgács

1 dkg szárított élesztő

5 dkg gyümölcscukor

1,5 dl meleg tej

10 dkg olvasztott vaj

3 tojás felverve

1 narancs reszelt héja

1 citrom reszelt héja

10 dkg mazsola

Kenjük ki vajjal a kuglófformát és hintsük be liszttel (ínyencebbek őrölt mandulával). Keverjük össze a hozzávalókat és alaposan dolgozzuk ki a masszát - 10 perc gyömöszkélés elég lesz. Kanyarítsuk a tésztánkat a formába és meleg helyen keléesszük addig, amíg a tészta felnő a forma széléig. Eközben melegítsük a sütőt 220 C-ra. Ha a tészta kellően megemelkedett, tegyük a sütőbe 5 percre, majd vegyük le a hőfokot 190 C-ra és süssük a kuglófot még 40 percig. Amikor szépen átsült és kivettük, borítsuk ki a formából és még melegében hintsük meg porcukorral.

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 21:51-kor
2010 November 28, Sunday

Mandulás pite

Egészen belegabalyodtam mostanában a mandulába. Úgyhogy megosztom most az egyik kedvenc mandulát a mandulával receptemet. A mandulatörő zenéje kísérje varázskezeink munkáját.

Tésztához:

9 dkg vaj

18 dkg liszt

9 dkg gyümölcscukor

1 tojás

2 ek tej

Töltelékhez:

35 dkg őrölt mandula

22 dkg gyümölcscukor

3 tojásfehérje kemény habbá verve

2 ek citromlé

2 ek disaronno vagy amaretto likőr

A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze. Kivajazott piteformába lapítsuk bele a tésztát, majd tegyük formástul hűtőbe 30 percre.

A mandulát összekeverjük a cukorral, citromlével s a likőrrel. Majd óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérjét.

180 C-on 35-40 perc alatt aranyszínűre sütjük. Tejszínhabbal párosíthatjuk tálaláskor.

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 20:54-kor
2010 October 22, Friday

Földimogyorós őszi süti

Kép innét.

Pár hónapig éltem csak az USÁban, de életem egyik legmaradandóbb gasztroélményét jelentette a (földi)mogyoróvaj megismerése. Itthon mindig található egy kisebb vagy nagyobb üveggel, s a gyerekeimet is sikerült teljesen rászoktatnom. Azt azért meg kell hagyni, hogy ithon nem az amerikai kencét veszem, hanem a bio mogyoróvajat, melyben a mogyorón kívül esetleg egy kis tengeri só található. A most következő sütihez bármilyen hámozott mogyorót s a belőle készült mogyoróvajat használhatunk.

10 dkg vaj

10 dkg barna cukor (lágy, sötét)

4 ek mogyoróvaj

4 ek juharszirup (helyettesíthetjük mézzel)

2 tojás felverve

10 dkg liszt

1 púpos kk sütőpor

5 dkg mazsola

5 dkg sótlan földimogyoró apróra vágva + 3 dkg a díszítéshez

A sütőt beizzítjuk 180 C-ra. A hozzávalókat összekeverjük, egyneműsítjük. Egy 25 X 15 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral, erre öntjük tésztánkat. Tetejét megszórjuk a maradék földimogyoró-aprítvánnyal. Addig sütjük, míg a teteje aranybarna lesz - kb. 20 perc. Hagyjuk kihűlni, majd vágjuk kockákra.

Remekül illik egy kis délutáni kávézáshoz

Szerző: poszata

közzétette: 22:53-kor
2010 September 3, Friday

Szeptemberi szilvás süti

Kép innét.

Elkezdődött az új tanév, s vele együtt hirtelen megsokasodtak a tennivalók körülöttem. A kicsi bölcsibe, a nagy oviba, én az iskolába. Pakol, csomagol, szervez, készül, találkozik, átbeszél, hazahozza, játszik, fektet, még készül, még tervez. Ilyen napokba nehéz belesűríteni a főzést. A sütést már szóba sem hozom. Ma viszont péntek van, és már illatoz is a forró sütőben a remek szilvás-diós. Mmmm...

25 dkg vaj

25 dkg barna cukor (a lágy, omlós)

5 tojás

20 dkg liszt

1 cs sütőpor

1 csipet só

3 dkg kakaópor

1 csipet fahéj

45 dkg szilva kimagozva, apróra kockázva

20 dkg dió durvára vágva

5 dkg étcsokoládé-lencse

A sütőt 180 C-ra előmelegítjük. Ez idő alatt alaposan összedolgozzuk a süti hozzávalóit a szilva-csoki-dió kivételével. Mikor már egyneműsítettük a tésztát, akkor keverjük hozzá a szilva-csoki-dió triászt. Kivajazott, kilisztezett kistepsibe öntjük s kb. 45 - 50 perc alatt készre sütjük. Közben Ferenczi Györggyel átismételhetjük a Szeptember végént.

Szerző: poszata

közzétette: 23:35-kor
Feedek
Megosztás