
Ez az egyszerű, de ízes leves is még az ádventi böjt jegyében készült. Idén ugyanis elhatároztam, hogy nemcsak az ajándékok lázas hajkurászásával hagyok fel, de az egész decemberen átívelő mézeskalács- és stollenkészítéssel is. Hadd legyen ünnep a karácsony maga. Hadd legyen az ádvent valóban az, amit a neve is jelez: várakozás és készülődés.
Úgyhogy én mézeskalácsot majd 24-én fogok sütni és díszítgetni a gyerekekkel. A hagyományos bejglitorta pedig 25-én kerül majd az asztalra. Addig pedig takarítunk, rengeteget játszunk, mesélünk, szánkózunk. Kivételesen kivárjuk a vásárt a napjáig. Az eddigi pár hét tapasztalata alapján pedig jövőre pont ugyanígy fogunk tenni. Ugyanis ennél békésebb és tartalmasabb ádventünk talán még sosem volt.
2 ek olivaolaj
3 kisebb póréhagyma szeletelve
35 dkg fejtett sárgaborsó (melyet előző este beáztattunk)
3 kisebb sárgarépa felszeletelve
3 szál angolzeller vékonyra szelve
4 kisebb burgonya felkockázva
6-8 szál friss kakukkfű
2 ek citromlé
só
Olajon puhára pároljuk a póréhagymát, majd hozzáadjuk a zöldségeket és a kakukkfű leveleit. Felöntjük 1,7 dl vízel, és sóval fűszerezzük. Addig főzzük, míg a borsó és a zöldségek is megpuhulnak benne. Amikor levettük a tűzről, citromlével tovább ízesítjük. Vajas rozskenyérrel fenséges lakomává válik.
Kép innét.