Poszáta a tűz körül

Csak egy nálad jobb szakács mellett válhatsz még jobbá.

2011 March 8, Tuesday

Borzas málnás linzer

Ma van húshagyókedd. Már persze, akit ez érint. A vegetáriánus-létben az a jó, hogy gyakorlatilag egész évben böjtölünk a keresztény fővonal mércéjével mérve. Most sem lesz ez másképp. Bár én visszavonulót fújok most húsvétig a sütiknek, hogy jelképesen én is kivegyem a részem az önmérsékletből és a lemondásból. Mindemellett előfordulhatnak mégis édességreceptek a közeljövőben, mert a gyerekeim még túl kicsik ahhoz, hogy bevállaljanak egy önkéntes böjtölést, azt meg nem nagyon szeretném, ha egy hónapig csak túrórudin és győrikekszen élnének. Mindenesetre most következik egy sütisdobozban hosszan elálló és gyerekkedvenc linzerrudacska, no és Donde estas, Yolanda.

Alsó lap

10 dkg vaj

5 dkg gyümölcscukor

10 dkg liszt

Töltelék

6 ek málnalekvár (mag nélküli)

Tetejére

15 dkg liszt

1/2 ek sütőpor

10 dkg vaj

8 dkg gyümölcscukor

4 dkg hántolt mandula felaprítva

1/2 citrom reszelt héja

Olajozzunk ki egy 20 x 20 cm-es négyzet alakú tepsit és melegítsük elő a sütőt 180 C-ra. Az alsó lap hozzávalóit szép simára dolgozzuk össze, majd egy kanál hátuljával alaposan lapítsuk bele a tepsi aljába és tegyük 15 percre a sütőbe. Miután kivettük, kenjük meg a málnalekvárral. A felső lap hozzávalóit is dolgozzuk össze, míg egynemű és morzsás állagot kapunk. (Az ínyencek ezen a ponton bátran adjanak hozzá pl. csokit, diót, mandulát stb.) E morzsát levegősen szórva fedjük be a málnás réteget és kb. 25 perc alatt süssük aranybarnára. Hagyjuk kihűlni, majd vágjuk 14 egyforma szeletre.

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 21:31-kor
2010 August 6, Friday

Régimódi egrestorta

Kép innét.

Vajon mit süt péntek este egy átlagos parasztlány, aki felkerült a székesfővárosba? Ha gyönyörű villámok szabdalják az eget, mennydörgés rezgeti az ablaküvegeket, eső ömlik a párkányon, akkor kiemeli a mélyhűtőből a linzertésztát, felengedi s nekiáll napfényízű egrestortát sütni.

20 dkg linzertészta

2 ek vaníliapudingpor

3 dl tej

10 dkg gyümölcscukor

45 dkg egres

2 ek fehérbor

6 ek natúr joghurt

3 zöldcitrom (lime) reszelt héja

A linzertésztát egyengessük bele egy piteformába, és 200 C-on süssük ki töltelék nélkül. Ez kb. 25 percet fog igénybe venni. A pudingport keverjük el 2 ek cukorral és 3 dl tejjel, majd főzzük meg. A maradék cukorhoz keressünk egy közepes lábost, öntsük fel 125 ml vizzel, szórjuk bele az egrest, és 5-10 perc alatt főzzük puhára (de ne lottyadtra). Az egrest szűrjük le, a szirupját tegyük félre. A kihült pudinghoz adagoljuk hozzá a bort és a joghurtot, majd turmixoljuk össze. A kapott üde krémet simítsuk a kisült tésztára, a tetején pedig rendezzük el koncentrikus körökben az egrest. Ordnung must sein. Most nekifoghatunk a szirup felforralásának. Addig rotyogassuk, míg elfő a levének a fele. Ekkor adjuk hozzá a zöldcitrom héját. Amikor kihült, öntsük a torta tetejére. Az egész mehet be a hűtőbe, hogy kivárja a megfelelő alkalmat. Például a vacsoránál a holdfényes, vagy holdfényben villámlós részt, hiszen ez mégiscsak egy régimódi egrestorta, amilyet Rita és Fred is ehetett esténként.

Szerző: poszata

közzétette: 22:11-kor
2010 July 6, Tuesday

Tarte Tatin egyszerűn

Kép innét.

S az ihlet kopogtat az ajtón. Tarte Ta-tin, ta-tinn, ta-tinn, ta-ra-ra-damm...

15 dkg nádcukor

5 db alma (természetesen a mennyiség függ az alma méretétől)

3 dkg vaj

1 kk konyak

20 dkg linzertészta

A cukrot 4 ek vízzel elegyítsük, majd lassú lángon olvasszuk, míg szépen karamellizálódik. Addig, míg kicsit hűl, hámozzuk meg az almákat, tisztítsuk meg őket a magházuktól és vágjuk őket vékony cikkelyekre. Vegyünk elő egy jól záródó tortaformát, vagy akár egy piteformát, s öntsük a karamellt az aljába. S most kell előhívni művészi énünket és középről kiindulva egyre táguló körökben szépen elrendezni az almacikkelyeket. A vajat olvasszuk meg, keverjük hozzá a konyakot és locsoljuk meg vele az almákat. Majd művünket fedjük le a méretre nyújtott linzertésztával, melynek széleit kicsit nyomkodjuk le. S kicsit tapicskoljuk le a tetejét is, hogy az almák biztonságban érezzék magukat. 200 C-on süssük 25-30 percig. Ha elkészült, hagyjuk még 5 percet pihenni. Ha már szusszant, fedjük le tálcával s egy hirtelen mozdulattal állítsuk a fejére. Voilá!

Szerző: poszata

közzétette: 22:24-kor
2010 July 6, Tuesday

Linzer

Kép innét.

A linzert, mely egyik kedvenc keksz-alaptésztám és az almás s egyéb pitéim kerete az anyukámtól örököltem meg. Ezért a mai dal a Majdnem.

A recept adagja megfelel egy tepsi pitéhez. Jómagam mindig ennyit készítek, s amennyiben másra használom, a maradékot 20 dkg-os adagokban lefagyasztom.

60 dkg liszt

2 kk sütőpor

20 dkg cukor

25 dkg vaj

1 tojás

1 kk vanília esszensz

A zene hallgatása közben alaposan összegyúrjuk a hozzávalókat. Esetleg pici víz hozzáadásával gyorsíthatjuk a folyamatot. S várjuk a megfelelő ihletet a töltelékhez.

Szerző: poszata

közzétette: 21:55-kor
Feedek
Megosztás