Már akkor is sütni-főzni szerettem volna, amikor édesanyám fakanállal kergetett ki a konyhából, mert leégettem a falánk ujjam a rotyogó szilvalekvárral.
Most végre saját konyhám van. Még nem az igazi, de életkezdéshez megteszi. Fűszereim puccnélküli, tisztára mosott, mini befőttesüvegekben sorakoznak. A hűtőmben csupán két polc van. Spájzom nincs. Bár ez sem igaz, mert egy fényudvari ablakot bedeszkáztam, bepolcoltam, s már sorakoznak is rajta az üvegcsék. Mindezek előnye, hogy tárolási hely s alkalmatosság híján, naponta járok a piacra, s annyit főzök, amennyi egyfelől elfogy.
Kedvenc konyhám számtalan: indiai elsősorban, mert vegaként onnét a legkönnyebb ízeset meríteni. Olasz, a sietős napokra. Francia, a hétvégi nagy kreatívkodásokhoz. Tót, zsidó és magyar, amikor elég félszemmel figyelni, mert a többi a vérembe ivódott ki tudja honnét.
Tudom, egy gasztrobloggerrel szemben elvárás, hogy fényképezni is tudjon. Nekem még fényképezőgépem sincs. Kedvenc képeim viszont akadnak, melyeket csatolok is alkalom adtán. Lesz viszont bőven lelkesítő gondolat, érzékletes leírás és remek receptek sora.
Kívánom, hogy találj otthonra itt, a poszáta-konyha kisszékén, miközben sül, rotyog, vígan gőzölög a világ, hogy enyhítse étvágyad!
Poszáta
Kép innét.
