Kép innét.

Lám-lám, mégis bekúszik ide némi nemvega. Márcsak azért is, mert olyan jól esik megszegni néha a szabályokat. Különösen, ha én hoztam őket. 

Bár azt azért bevallom, hogy én csak kóstoltam, enni a gyerekek ették. Viszont olyan gyors, könnyű és ízletes, hogy kár lett volna a tenger néma csöndjében hagyni ezt a remek receptet.

2 citrom vékonyra karikázva

3 gerezd fokhagyma vékonyra szeletelve

4 szelet tengeri halfilé

2 ek olivaolaj

2 ek citromlé

Egy tűzálló tál aljára rétegeljük le elsőként a citromkarikák felét, majd a fokhagyma felével folytassuk. Erre különösebb flanc nélkül ráhelyezzük a halszeleteket, majd betakargatjuk őket a citromok és a fokhagyma másik felével, s hogy otthonosan érezzék magukat egy kis sóval meghintjük őket. Miközben a sütőt már elő is melegítjük 180 C-ra, felteszünk 0,5 dl vizet forrni. Amint felforrt, már bele is keverjük az olajat és a citromlét, s megöntözzük vele a halakat. Fóliával letakarjuk, sütőbe helyezzük, és a szeletek vastagságától függően 25-40 perc alatt megsütjük (amíg puha s omlós nem lesz a hal). Ha elkészült, kis petrezselyemmel meghinthetjük. Spenóttal és rizzsel, illetve a kettő (fokhagymás vagy pirított hagymás) keverékével igazán fenséges. Pont mint a Lord of the Dance.