Poszáta a tűz körül

Csak egy nálad jobb szakács mellett válhatsz még jobbá.

2011 January 11, Tuesday

Csokis kocka dióval

Ma olyan szép, békés nap volt: reggel nem kellett helyettesítenem, így nem késtem el a munkából s még egy rövid séta is belefért félálomban a nedves utcaköveken. A diákok elégedetlenségét sikerült mókába fordítanom. Este pedig mégiscsak sikerült benézni a barátaim találkozójára. Mivel is lehetne pontot tenni egy ilyen nap végére? Talán valami könnyű és puha és csokoládés és hip-hopp elkészíthető finomsággal.

10 dkg étcsokoládé

10 dkg vaj

 50 g liszt

1 kk sütőpor

1/2 kk fahéj

csipet só

10 dkg gyümölcscukor

3 tojás

10 dkg dió durvára aprítva

A vajat és a csokoládét kockázzuk fel és egy tálban olvasszuk meg a mikróban (avagy vízgőz felett). Majd keverjük a többi hozzávalóhoz. Vegyünk elő egy 20 cm átmérőjű, négyszögletes tepsit. Öntsük bele a tésztát és 180 C-on süssük 25-30 percig. Engedjük kicsit kihűlni, majd vágjuk fel 16 kockára. Szedjünk egy adagot a tányérunkra, fejeljük meg egy kis házi tejszínből készült tejszínhabbal, majd gyújtsunk gyertyát, dőljünk hátra, tegyük fel a lábunkat, hallgassuk meg Andreas Scholltól az Erbarme dich-et és adjunk hálát a mai napért.

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 22:45-kor
2010 December 29, Wednesday

Diós sülemény juharsziruppal

Ha netán valaki nem evett volna a diós bejgliből karácsonykor, mert kedvence már a mák s a bíborhúsú meggy, az bátran fogjon neki e süleménynek. Meglátja majd, hogy nemcsak bús kamaszkorát, de élete szép pillanatait is megigézi majd. Utána kiegyensúlyozottabban lehet nekifogni az évértékelésnek és a jövő tervezgetésének.

8 ek juharszirup (helyettesíthetjük mézzel)

1 citrom reszelt héja

2 citrom leve

23 dkg liszt

1 cs sütőpor

23 dkg vaj kicsit megolvasztva

4 tojás

5 dkg összevágott dió

Kenjünk ki vajjal vékonyan egy tűzálló tálat. Öntsük bele a citromlével, citromhéjjal összekevert juharszirupot. Egy tálban alaposan keverjük ki a többi hozzávalót, majd öntsük rá a juharszirup tetejére. Ne bánjuk, ha a szirup feltörne a széleken. Süssük 180 C-on addig míg megemelkedik és szépen megpirul a teteje, vagyis kb. egy óra hosszat.

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 21:49-kor
2010 November 21, Sunday

Mangós-diós grízdesszert

Hamarosan kezdődik az ádventi böjt. Úgyhogy még kihasználtam az utolsó vasárnapot és egy cseppet sem fogyókúrás desszerttel készültem a mai ebédhez.

A grízhez:

1 l tej

20 ek gríz

5 ek gyümölcscukor

1 kk vaníliaesszencia

3 csík citromhéj - csak a sárga rész

7 dkg darált dió

A mangószószhoz:

2 mangó meghámozva, felaprítva

2 - 4 ek fehérbor

1 kk őrölt szegfűszeg

A díszítéshez:

4 dl házitejszín habbá verve

5 dkg étcsoki reszelve

A tejből, grízből, cukorból, vaníliából, citromhéjból tejbegrízt főzünk. Kicsit kihűtjük, s amikor már langyos a tejbegríz, hozzákeverjük a diót is. (Amennyiben pohárdesszertet szeretnénk, hagyjuk közepesen folyósra a grízt. Amennyiben villásdesszertet, úgy keverjünk az alapmasszához még 1-2 ek grízt és főzzük keményebbre, majd kihülés után adjuk hozzá a darált diót, kanállal szaggassunk ki gombóckákat és hempergessük meg darált dióban vagy fahéjas morzsában.)

A mangót turmixoljuk le egyszerűen a többi hozzávalóval, s hűtsük be egy kicsit. Ha atejszínhabot is felvertük, már csak tálalnunk kell. Tehát vagy rétegezzük őket egymásra, vagy egy tányéron rendezzük el a három fő elemet ízlésesen. Tetejét hintsük meg reszelt étcsokival.

Kép innét.

Szerző: poszata

közzétette: 20:39-kor
2010 September 3, Friday

Szeptemberi szilvás süti

Kép innét.

Elkezdődött az új tanév, s vele együtt hirtelen megsokasodtak a tennivalók körülöttem. A kicsi bölcsibe, a nagy oviba, én az iskolába. Pakol, csomagol, szervez, készül, találkozik, átbeszél, hazahozza, játszik, fektet, még készül, még tervez. Ilyen napokba nehéz belesűríteni a főzést. A sütést már szóba sem hozom. Ma viszont péntek van, és már illatoz is a forró sütőben a remek szilvás-diós. Mmmm...

25 dkg vaj

25 dkg barna cukor (a lágy, omlós)

5 tojás

20 dkg liszt

1 cs sütőpor

1 csipet só

3 dkg kakaópor

1 csipet fahéj

45 dkg szilva kimagozva, apróra kockázva

20 dkg dió durvára vágva

5 dkg étcsokoládé-lencse

A sütőt 180 C-ra előmelegítjük. Ez idő alatt alaposan összedolgozzuk a süti hozzávalóit a szilva-csoki-dió kivételével. Mikor már egyneműsítettük a tésztát, akkor keverjük hozzá a szilva-csoki-dió triászt. Kivajazott, kilisztezett kistepsibe öntjük s kb. 45 - 50 perc alatt készre sütjük. Közben Ferenczi Györggyel átismételhetjük a Szeptember végént.

Szerző: poszata

közzétette: 23:35-kor
Feedek
Megosztás