
Igazából a paradicsomsaláta volt az, amit már láttam is magam előtt. Anyukám ugyanis ma délelőtt visszahozta az unokáit és mielőtt kimenekült volna, hogy az elmúlt heti gyerekmérgezését kikúrálja sok csenddel és alvással, még letett a konyhakőre egy nagy kosár érett paradicsomot. Hívtam is a férjet, aki bevetette magát az intuitív konyhaművészetbe: a paradicsomot sajátos bájjal lemosta és tetszőleges formákra vágta, majd nyakon öntötte extraszűz olívaolajjal és a hűtőben a friss ill. a polcon elérhető szárított zöldfűszerekből véletlenszerű mennyiségekkel hintette meg. Még egy csipet só kb. 1 m 87 cm-ről rászórva, s már kész is a saláta.
30 dkg juhtúró
40 dkg tejföl
E két hozzávaló összekeverése már meg is adja a juhtúrós krémet.
Már csak a csicseriborsós kenyér van hátra. Ehhez melegítsük elő a ütőt 200 C-ra.
65 dkg csicseriborsóliszt
1 l víz
0,5 dl extraszűz olívaolaj
1 lapos kk só
3 tojás felkeverve
1 cs snidling felaprítva
Végtelenül egyszerű étel, melynek egyetlen titka, hogy először a csicseriborsólisztet tegyük a tálba, melybe apránként adagoljuk a vizet, hogy csomómentes végeredményt kapjunk. Sűrű tészta van előttünk, melybe a többi hozzávalót immár ütemesen belekavarjuk. Egy ún. gáztepsibe töltjük, vagyis 1 cm vastagon heverjen a tepsink mélyén. 200 C-on 10 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha kicsit ropogós a teteje. Snidling helyett kipróbálhatjuk frissen őrölt borssal is.
